Dolgozz helyettünk. De legalábbis velünk.

 

A SzegedSchoolt egy önkéntesen szerveződő közösség hozta létre, működése elindítását magánadományokból fedezték. Szeretjük azt hinni, hogy egy szabad, a mai kornak megfelelő, otthonos és progresszív helyet hozunk létre.

Van időnk a gyerekre, van nekik mondanivalónk, és kíváncsiak vagyunk rájuk. Mi magunk is folyamatosan újratanuljuk a feladatunkat, módszereinket és fejlesztjük eszközeinket. Imádjuk a munkánk, és szeretünk dolgozni. (Igen, a lap címe vicces.) 
Az óvodai csoport működtetésén túl műhelymunkát végzünk, az óvodás és kisiskolás korcsoport számára nyújtunk fejlesztéseket. De támogatjuk a szülőket és a szülő-gyermek kapcsolaton dolgozókat is vendég szakértők segítségével.
2019-ben sok új irányba nyitunk, bővíteni szeretnénk. Gyerekbarát kávézót tervezünk, közösségi irodát és workshop teret kívánunk kialakítani. 
Kérlek olvass rólunk itt a weboldalukon, és gondold át, mennyire tudsz céljainkkal, hozzállásunkkal és ethoszunkkal azonosulni.
Keresünk olyanokat – most technikai okból csak 25. évüket még nem betöltötteket vagy GYES/GYEDről visszatérőket –, akik mindezekben segíteni tudnak és jelenleg munkanélküliek vagy váltani akarnak.

Óvónő/pedagógia asszisztens/oktatásszervező

A gyerekekkel közös munka/játék az elsődleges feladata, segítő szakmát végzettek jelentkezését várjuk. Óvónői, tanítói, gyógypedagógus, pszichológus diploma, jó angolnyelv-tudás, sok eddigi önkéntes munka előny, de nem kritérium.

Közösségi műhely vezető/rendezvény szervező

A SzegedSchool óvodai munkája mellett működő foglalkozások, tanácsadói munkák, rendezvények szervezése és lebonyolítása. Gyakorlat elengedhetetlen, erre csak részben születünk. Jól kommunikáló, emberek és problémák között otthonosan mozgó kollégát keresünk.

Kommunikációs munkatárs

Online média, esemény marketing, eDM valós tapasztalatokkal tudsz eredményes lenni. Kitűnő fogalmazási és hejesírási kézség. Egyetemi végzettséggel rendelkezz lehetőleg, kommunikáció szak vagy jóbölcsész, nyelvtanár. Nagy előny, ha a dizájn, tipográfia, fotó és videó a négy őselemed.

 

Saját programod van, és akár főállásban végeznéd nálunk? 

Örömmel vesszük olyanok jelentkezését is, akik saját fejlesztő vagy tanácsadó programot indítanának nálunk, és ezt főállásban, munkatársunkként végeznék! (Természetesen terembérleti lehetőségekkel továbbra is várjuk a szakértők, praxist indítók jelentkezését! 
 

Hogyan jelentkezz?

Legelőször gondold át, hogy a rólunk és programunkról olvasottak mennyire lelkesítenek fel? Gondold át, hogy mennyi tapasztalatod, tudásod, ismered van ahhoz, hogy építhess nálunk munkáddal. Szeretjük a Budapest School oldalán megfogalmazottakat, sokban ránk is érvényesek. 

A jelentkezéshez írj magadról röviden, maximum egy oldalnyit: mit csináltál eddig, mire vagy büszke, miben vagy a legjobb, mit szeretnél tanulni, milyen munkára vágysz, hogyan vinnéd előre terveink megvalósulását? Még jobban örülünk, ha videóban küldöd, maximum 5 percben, online. 


Küldhetsz formális önéletrajzot is, de csak plusszban.